Termékeink
Tolnai Népújság
A megye napilapja, elsősorban helyi híreket, információkat tartalmaz, de emellett beszámol az országos közéleti, gazdasági eseményekről is.
Teol
A 2007 novemberében rajtolt TEOL.hu mára Tolna megye legolvasottabb internetes oldalává nőtte ki magát.
Séta
A 2003/04-es tanévtől a középiskolákban „Média és mozgóképkultúra” címmel a 11. és 12. évfolyamokban évi 18 illetve 16 óraszámban új tantárgyat vezettek be – amelyben azonban az írott sajtó vizsgálata egyáltalán nem szerepel. Ezt az űrt hivatott betölteni az osztálykeretekben, vagy szakkörként javasolt, egy tanévben kétszer hét hetes, sok gyakorlati elemet tartalmazó médiapedagógiai program, a Sajtó és Tanulás (SÉTA).
Ladik
A Lapot a Diákokért elnevezésű olvasásra nevelési program az általános iskolai diákokat célozza meg, a " SÉTA" középiskolai program előfutára.


